Vizsgálatunk évében, 2012-ben több mint 320.000 aktív korú munkanélküli személy részesült a lecsökkentett összegű foglalkoztatást helyettesítő támogatásban. (Az adatokat LÁSD: Háttéranyagok/ Mi mennyi? Tegyük hozzá, hogy legalább ennyien lehetnek azok, akik ezt sem kapják, azaz semmilyen ellátásban nem részesülnek, - ez azonban nem volt a vizsgálatunk tárgya.) Csupán átlagos családmérettel számolva az intézkedés mintegy egy millió embert érintett. S minden jel arra mutat, hogy a számuk növekedni fog.

Az önmagában is meggyőző statisztikai relevancián túl fontosnak tartjuk, hogy minél sokoldalúbb képet adjunk a vidéki munkanélküliség és a vele járó nélkülözés, különböző okoknál fogva „láthatatlan” jelenségéről, nem egyszer megrázó vonásairól ma, Magyarországon. Eredményeink értelmezéséhez ugyanakkor fontos megjegyeznünk, hogy a terepmunkánk során tapasztalt élethelyzetek messze nem a lehetséges legrosszabbak, hiszen lényegében csak olyan településekre jutottunk el, amelyet a vezetése „megmutathatónak” ítélt.

Kutatási kérdésünk volt az is, hogy az általunk vizsgált jelenség mennyire és hogyan érinti a hátrányos helyzetű kistelepülések cigány lakosságát? Kutatásunk során azt találtuk, hogy a szociális segély csökkentésének hatásai ugyan hangsúlyosan őket érinti, de messze nem kizárólagosan; más források is arra utalnak, hogy az intézkedést elszenvedők mintegy fele nem roma származású lehet.
Keresés
A kutatásról készült kisfilm A Pro Cserehát egyesület által végzett, ˝A szociális segély csökkentésének hatásai a vidéki Magyarországon, 2012 - interdiszciplináris dokumentáció˝ című kutatás keretében készült kisfilm.
Megjelent a kutatás kétnyelvű kiadványa. Kapható az Írók Boltjában (Budapest, VI. Andrássy út 45.) és a CEU Könyvesboltjában (Budapest, V. Zrínyi utca 12.)