30 éves roma férfi, Pest, T

1997-ben elvégeztem az általános iskolát, majd 2001-ben a Fáy András szakközépiskolát állattenyésztés szakon. 2003-ban megnyertem Bábolnán az országos versenyt állattenyésztésből, majd ki voltam helyezve Gödöllőn a baromfi telepen, mint telepvezető. Majd átkerültem a lótenyésztési osztályra. Sikeresen levizsgáztam, elkezdtem az érettségit, de nem bírtam befejezni. Túlkoros voltam, ezért fizetnem kellett volna, de nem bírtam fizetni, eljöttem. Esti gimnáziumba mentem. 2005-ben a cigány kisebbség által indult egy rendőrtanfolyam a rendészeti főiskolán. Innen a településről hárman voltunk, akiknek volt végzettségük, és elmentünk, meg is feleltünk a vizsgán, majd a készenléti rendőrségnél volt a tanfolyamunk. De oda már nem bírtam elmenni, mert az egyik haverom nagy bajban volt és pont az én segítségem kellett. Ugrott a tanfolyam.

30 éves roma férfi, Pest megye, T2006-ban kerestem munkahelyet magamnak. A bátyámon keresztül találtam, egy cégnél dolgozott, én is ott voltam 2 évig, víz - gáz – csatorna. A leépítés végett kerültem el onnan. Akkor lettem először munkanélküli. 2009-ben kerültem ide a (polgármesteri) hivatalhoz. Másfél évig voltam, akkor lejárt a szerződésünk, elbocsátottak. 2010-ben egy Kft-nél dolgoztam, mint kertész egy évig, lejárt a szerződésem, eljöttem, és 2011-től vagyok a hivatalnál. Ez mind bejelentett munkahely volt.

Az állattenyésztést otthon csinálom kicsit. Tavaly sertéstenyésztéssel foglalkoztam, a betegség elvitte az állományomat, most szeretném újra fejleszteni. Ez a szakmám, a tőkét ismerősök adják. Baromfit is tartok saját részre, csak a disznót szoktam értékesíteni, ismerősöknek. Az állattenyésztésnek úgy lett vége, hogy ott is leépítések voltak… úgy volt, hogy cigány, hát akkor el kell, hogy jöjjünk. Mindig ismeretség útján sikerült munkát találnom. Két munka közt egy hónapig voltam munka nélkül, még sokat is mondtam evvel. Amikor munkanélküli voltam, nem tudtam semmit kezdeni, otthon voltam. Néha elmentem fogathajtó versenyekre, hajtok is meg segédhajtó vagyok. Két évig voltam díjugró, de jól összetörtem magam, és abbahagytam.

Heten vagyunk állandó munkások a polgármesteri hivatalnál, alkalmazott vagyok, minimálbéren. Parkgondozás, fűvágás, festés a feladatom, segédmunka. Közmunkán kerültem ide. Polgármesterasszony meg volt elégedve a munkámmal, 6 hónap után behívatott, hogy szeretnék-e együttműködni vele a jövőben is. Mondtam, hogy természetesen. Nem lesz semmi gond akkor- mondta.

A nyugdíjas szüleimmel és a bátyámmal élek, családom nincs. A bátyám munkanélküli. Nagyon karcsún vagyunk. Rezsire 45 ezret fizetünk, és majd 80 ezer jön össze. Anyukám főz, megoldjuk, nem szoktunk éhezni, hál' Istennek, annyi mindig van. A házban van vezetékes víz, gázzal fűtünk. A lakáskörülményekkel elégedett vagyok, nem is szeretnék onnan megszabadulni. A településről nem költöznék el.

Egész nyáron a betakarításnál ott vagyok egy haveromnál. Együtt végeztük az állattenyésztőit, mindig segítünk egymásnak. Tanyán lakik, van egy elég nagy gazdasága. Szokott nekem segíteni takarmányba is. Szabadságot kikérek a polgármesterasszonynál, elenged, és akkor meg van oldva minden. Máshova nem járok nagyon, nem keresem a bajt. Ami történik ebbe a faluba…. szomszédoktól lopkodnak mindenfélét. Van polgárőrség, csak az a baj, hogy nem azt mondják, hogy te voltál, hanem ti voltatok. Mindenkit egy kalap alá. Cigányok nincsenek a polgárőrségben. Szólt nekem a polgármesterasszony, hogy nem e szeretnék polgárőr lenni, mondom, én nem akarom, hogy engem átkozzanak, nem vállaltam.

Édesanyámnak szívműtétje volt, 35-40 ezer forint a gyógyszer. A testvérem most volt a nyáron 8 hónapot közmunkán. Ő 18 évig volt egy cégnél, de létszámleépítés volt. A családunktól szoktak kölcsön kérni. Éveken keresztül húzódik, inkább nekünk tartoznak, és nem tudják megadni, mert nincs miből. Sokan tartoznak.

A számlákra van, amikor kérünk csúsztatást, nem volt még olyan, hogy valamit kikapcsolni, hála a jóistennek. Autónk nincs. Voltak lovaink, de azokat el kellett adni 3 éve, mert abból tudtuk finanszírozni a szívműtétet. Az elmúlt 5-6 évben az ember felélte mindenét, hogy meg tudjon élni. Eltartott egy ideig, de hát utána semmi. Újból kezdeni mindent, azért milyen rossz. El kellett adni a sertésállományomat. Kellett a pénz a rezsit is rendezni, meg akkor még nem tudtuk, hogy maradunk a hivatalnál. Egy felvásárló az egészet fillérekért elvitte.

A faluban elég jó kapcsolatom a többiekkel, sok a rokon. Majd ezren vagyunk romák a telepen, mind rokonság, nekem senkivel soha nem volt egy rossz szavam. Hogy segítenek-e egymásnak az emberek? Most nem azért, hogy az én fajtámról van szó, de jót nem tudok mondani róluk. Mondaná nekik a polgármesterasszony, hogy szeretnének-e közmunkára jönni, de sokan visszamondják, nem jönnek. Azt mondják, hogy mit dolgozzak heti 8 ezerért, mikor 40-50 ezerből élnek egy hónapban, inkább úgy van vele, hogy otthon elvan. Kap családit, meg minden, az neki jó. Van olyan, hogy életében nem dolgozott. Ez mind nevelés kérdése szerintem, a gyerek is eltanulja a szülőtől.

A közmunkára úgy válogatják ki az embereket, megbeszélés alapján. Most egy hónapban te dolgozol, másik hónapban te, be vannak osztva. De ha nem jön el, akkor 2 évig nem látjuk egymást. Az a baj, hogy baj van a romákkal, nagyon nagy baj van. Az emberek felélték mindenüket, most nincs semmi.

Van egy gyülekezetünk a telepen, most nyílt, bibliaiskola. Franciaországból jönnek el hozzánk negyedévente. Járunk százan, változó, hogy mennyien. Mentünk volna, adakozó csomagot vittünk volna Szabolcsba egy szegényebb családhoz. Most az utak nem jók, nagy a hó, kicsit elhalasztjuk. A helyiek adták össze az adományt, cipők, élelem, a családsegítő is felajánlotta, ami megmaradt... ki mit bírt. Valaki adott két bögrét. Szabolcs megyében is sokan éheznek. Nagyon nagy a nyomorúság arrafele.

Vannak-e terveim? Ki tudja mi lesz még jövőre. A mai napot adták, a holnapot ígérik. Reménykedem. Régebben külföld volt a tervem, de most már nem. Mikor belekerültem a lovas világba, mehettem volna ki Aachenbe. Díjugró, meg lótenyésztő. Nem megyek el. Pedig nekem nagy terveim voltak. Volt osztálytársam Kaposváron főállatorvos. Vannak olyanok, akik velem voltak egy iskolába, rendőrök, már a kábítószerosztályon ügyvezető. Én turizmust akartam mindig, őshonos állatokkal foglalkozni, amiből kevés van Magyarországon. De a mezőgazdaságnak, meg ilyennek már lőttek. Nem tud az ember semmit se tervezni.
Keresés
A kutatásról készült kisfilm A Pro Cserehát egyesület által végzett, ˝A szociális segély csökkentésének hatásai a vidéki Magyarországon, 2012 - interdiszciplináris dokumentáció˝ című kutatás keretében készült kisfilm.
Megjelent a kutatás kétnyelvű kiadványa. Kapható az Írók Boltjában (Budapest, VI. Andrássy út 45.) és a CEU Könyvesboltjában (Budapest, V. Zrínyi utca 12.)