33 éves roma nő, Borsod, D

Négygyermekes anya vagyok. A legidősebb 18 éves, de velem lakik, a vőmmel és az unokámmal. Aztán van egy 15 éves fogyatékos gyerekem; egy 8 éves, aki iskolába jár, és egy 3 éves. Meg a férjem. Ebben a lakásban 6-7 éve élünk, szocpolos, 3 szobás, konyhás, fürdőszobás. De nem használunk mindent, mert a konyhát például nem tudjuk fűteni.

33 éves roma nő, Borsod, D Egy hónapban mennyiből élünk? A férjem kapja a 22.800 Ft-ot, én meg a családi pótlékot. A fogyatékos gyerekkel ápolási segélyen vagyok, nem dolgozhatok. Tolókocsiban van, pelenkázom, teljesen fogyatékos. Meg egy kis lakásfenntartási támogatás, amiből fizetem a villanyszámlát meg egyebeket, tévét. A családi pótlékból megy a kölcsöntartozás. A családi pótlék 55 ezer, de ezt is csak most kapom, mert már 18 éves a nagy lányom. Személyi kölcsönt adtak a takarékszövetkezetbe', azt törlesztem. Egy éve vettük fel 150 ezer forintot, most fog majd letelni, 11 ezer forintjával törlesztjük. Szükségből vettük fel, hogy legyen betevő. Aztán van a 34.500 Ft ápolási segély. A villany 8 ezer forint, a TV 3 ezer, valamit nézni kell a gyerekeknek. Nagyon nehéz így. Ruházatra nem sok marad, 5-6 ezer forint, de nem minden hónapban, mert kajára is kevés. Másik településen szoktunk vásárolni kínai áruházba', meg turkálóba'. Élelmiszerre meg megy a többi, 10 ezer forintot szoktam félretenni néha, de a többit megesszük, még kevés is. A fogyatékos gyerekemnek csak tejtermékeket, pépes ételt adhatok, amit őrá kapok ápolási segélyt, meg kiemelt családi pótlékot, az őrá kevés. Még kajára is. És akkor, ha az ember kórházba kerül, vagy gyógyszerekről van szó, akkor…

Mit szoktunk enni? Krumplilevest legtöbbször. Babot. Húst legjobb esetben háromszor-négyszer egy hónapban, olcsóbbakat. Borsófőzeléket. Nagyon szegény kajákat, őszintén megmondva. Van úgy, hogy az utolsó héten kenyér helyett eszünk vakarót. Megfőzzük a paprikáskrumplit és ahhoz meggyúrjuk a vakarót. Az utolsó 1-2 hét annyira szorulós, hogy legtöbbször csak zsíros vakarót eszünk.

Nekem sajnos csak 8 általánosom van. 14 évesen férjhez mentem. Utána már nem tudtam elmenni semmilyen iskolába, vagy képzésbe. Soha nem dolgoztam, mert, ahogy megszületett a beteg gyerek, őmellette nem dolgozhattam, ki ápolta volna akkor. Ápolási segélyen voltam. A férjem is 8 általánost végzett, azon kívül semmi. Belekezdett egy ilyen állattenyésztés valamibe, de nem sikerült neki sem letennie.

A férjem most nem dolgozik semmit. Két hónapot dolgozott itt az önkormányzatnál, 6 órás műszakba, közhasznú munkát. De hát az se segítség, mert az ember még fát se tud belőle venni. Az a kis kaja kikerül belőle.

Kb. 6 hónapja csökkentették eztet (szociális segélyt). A Hivatalban beszélték, meg a tévében is, de hát az ember nem akarta elhinni, mert így is kevés, nemhogy még ha csökkentenék. Nagyon sokat változtatott, rengeteget. Hat ezer forinttal csökkent, és a mostani világban 6 ezer forint is pénz. Nemhogy csökkenteni, hanem ezt emelni kellett volna, mert hát nagyon-nagyon hátrányos helyzetbe' van az ember. Mert beteg gyereket nevel meg ilyenek. Szóval az ember nagyon megérzi. Néha szoktunk kapni bálás ruhákat meg élelmiszercsomagot, attól függ, hogy hogyan engedi az önkormányzatnak a tárcája. De nem olyan gyakran. Legelőször kaptunk olyat, hogy meleg kaja, utána hideg kaja, aztán az ünnepekre.

Vannak ezek a szezonok, amiből még lehet pénzt keresni. Járunk gombászni, meg szedjük ezeket a bogyókat: som, csipke, ezeket. Ősz elején van a gombaszezon, de az se mindig, attól függ, hogy hogy hozza a természet. De eztet nekünk még Miskolcra be kell vinni vonattal és akkor ott vannak ilyen kofaasszonyok, akik leveszik. Olcsón veszik le, de ha többet akarunk keresni, akkor ott állunk egész nap, ott fagyoskodunk oszt eláruljuk. Ez 3-5 ezer forint lehet. Ott kell állni egész nap, hogy az ember elárulja, de ha kaját akar letenni a gyerekeknek az asztalra, akkor kénytelen. Más lehetőség nincs, pláne így télen. Nagyon nehéz, mert nincsen olyan munkalehetőség itten. Csak amit az önkormányzat ad. A közmunka se megoldás, nem annyira. Valamivel több, mint a szociális segély, de 1-2 hónap nem segítség. Mert kifizetjük a villanyszámlát meg a tévét, ez mind nagyon sok.

Néha a férjemet elhívják a közeli falukba ásózni vagy valami. De mostanában már oda se. Mert hát, ahogy szegényedik az ország, most már ők se tudnak fizetni, inkább megcsinálják maguk. Akkor lenne ez egy fejlett ország, hogy ha több lenne a fizetés. Már mindenki elmegy innen, még az orvosok is. Külföldre. A kormány nem arra törekszik, hogy a népeknek több legyen, hanem arra, hogy a kisebbeket elnyomják - olyat, mint mi - a nagyokat meg felemeli. Azt mondják, hogy vannak munkahelyek. Munkát kell keresni. Hova megy az ember munkát keresni, amikor akinek érettségije meg szakmája van, még az se kap? Ha ez így fog fejlődni ez az ország, akkor éhen meg fog pusztulni a világ.

Az önkormányzat hébe-hóba segít, most fát fogunk kapni. Itt a településen senkire nem számíthatunk. Van, hogy az utolsó héten nem főzik az ember. Úgyhogy néha a férjem elmegy a magyaroknál rimánykodni, hogy mégiscsak, hogy valami a gyerekeknek. De akkor már úgy van, hogy a gyerekeknek abból van, de nekünk már nem. Nem eszünk, csak hogy nekik legyen.

Kaptunk terményt, a múlt évbe'. Beültettük, segítség volt, mert zöldségeket nem kellett annyira venni. De az se kelt ki nagyon. Kismalacot kapott mindenki, utána kaptunk csirkét. Felneveltük, ahogy tudtuk. A disznó már akkora volt, hogy öröm volt ránézni, de el kellett adni, mert még több nap volt a szociális segélyig... és nagyon olcsó áron, hogy a gyereknek tudjak venni, mert 200 forintot nem tudtam kikeríteni, hogy vegyek neki egy doboz tejet. A csirkékkel ugyanígy jártunk, tízből 4 tyúk maradt meg, el kellett adjuk őket. Sírtam én a malac után, a tyúk után is, de kénytelen voltam. Volt már úgy, hogy hűtőt meg a tévét eladtuk, hogy a gyerekeknek legyen.

Még a fáról szeretnék beszélni. Mert itt ez a rész az egész tájvédelmis, itt feszt járnak a tájvédelmisek meg a rendőrök. Hogy ha egy gallyat elvisz, akkor már megbüntetnek. Vagy 50-60 ezerre kegyetlenül megbüntetnek, vagy egyből megfognak, nem is szólnak, bevisznek oszt leültetnek.

Ez a segélycsökkentés nem volt jó megoldás. Azoktól vették el azt a kevés pénzt, akik nagyon rá vannak szorulva. Az a baj, hogy ha lenne is lehetőség munkára valahol, akkor is a vasút olyan drága, hogy azért mindennap utazni, bejárni, azt nem lehet. Hiába van meg az akarat, meg arra vágyunk, hogy jobb lenne, meg minden. Itt olyan világ lesz, hogy az ember meg is fog fagyni, meg is fog halni éhen. Hogy ha nem lesz ezen változtatva valami.
Keresés
A kutatásról készült kisfilm A Pro Cserehát egyesület által végzett, ˝A szociális segély csökkentésének hatásai a vidéki Magyarországon, 2012 - interdiszciplináris dokumentáció˝ című kutatás keretében készült kisfilm.
Megjelent a kutatás kétnyelvű kiadványa. Kapható az Írók Boltjában (Budapest, VI. Andrássy út 45.) és a CEU Könyvesboltjában (Budapest, V. Zrínyi utca 12.)