A szüleim meghaltak igen korán. Egy 77 éves nagybátyám van, én gondoskodom róla. Ő gazdálkodik. Ennyiből nekem mondjuk jó, hogy nem kell, krumplit, hagymát, ilyesmit vennem. Gyerekként állatorvos szerettem volna lenni, egészségügyi szakközépiskolát végeztem, aztán kereskedő-boltvezető, vendéglátó üzletvezető, gyógymasszőr. Ezek mind bizonyítványosok, tehát nem ilyen sima oklevél. Szeretnék állást találni, és nincs.

Egyedül élek. A házban van vezetékes víz, két kályha, de fűteni a szobát nem tudom télen, fölösleges lenne, rengeteg pénzt elmenne. Fával fűtök, az erdőre megyek fát szedni fejszével meg nagy keretes fűrésszel. Mire most sikerült behozni, addigra felét a 4 köbméternek ellopták. Van hűtőszekrény, mosógép, porszívó. Számítógép nincs. Autó van, de arra szükségem van, mert másképp nem tudok a nagybátyámhoz eljutni. Elköltözni nem akarok, szeretek metszeni. Én négy fal között, úgy benn városba meg is halnék biztos.

Eddig el még nem kellett adnom semmit, de nem tudok ruházkodni, se felújítani. Itt vagyok 6 éve és nem tudok kifestetni. Ezek a lakáskörülmények az idegrendszeremet fölőrlik, se a lelkivilágomnak, de előbb-utóbb az egészségemnek sem fog használni. Elképzelésem lenne, csak hát 22 ezer akármennyiből plusz mondjuk 4100 a lakás fenntartási… az gyenge.

Tyúkokat tartok, adok el tojást, de hát meggazdagodni nem fogok belőle a 26 tyúkommal. Gombát nem szedek, mert el kéne vinni, bevizsgáltatni… ahhoz megint benzin, pénz. Úgyhogy nincs értelme. Alkalmi munkám sem volt, erdőn is érdeklődtem, de hát ott se.

Itt a faluban, a családi házunkban üzemelt az édesanyám nevén egy ital-dohány kisbolt, mikor megbetegedett, visszaadta a vállalkozást. Szerettem volna kibővíteni, azért is végeztem el két iskolát. És utána próbáltam ugye, KÖJÁL, de nem lehetett újranyitni az üzletet. Húsz centin múlt. Ahova a göngyölegraktár lett volna, az 2,30 volt, és 2,50-nek meg kellett volna lenni. Ha van valami olyan ismeretségem, akkor biztos, hogy el lehetett volna intézni, de így nem.

Hitelem nincs. Volt egy műtétem, azóta iszonyú görcseim vannak, csak egy gyógyszer használ, egy doboz 800 valamennyi. Az ilyeneket be kell kalkulálni. A villany 7800 pár forint, a víz 2700 körül van, TV, telefon. Mobilra nem szoktam kártyát venni, mert az csak végszükségbe,' van rajta annyi, hogy ha akármi baj útközbe elér, akkor legyen rajta, az pedig 6900. Még egy nyavalyás turkálóba se jutok el, ami nem számítana luxusnak. Nem fordult elő, hogy közüzemi számlát ne fizettem volna be. Az az első. Az nem az én világom.

Idén, mivel én magam szedtem a fát, olcsóbban kijövök. Az elmúlt 5-6 évben az anyagi helyzetem borzalom hogy változott. Iszonyat! Se egy moziba, se egy színházba nem tudok elmenni, se egy könyvet nem tudok megvenni, ami esetleg érdekelne, semmit. Itthon elvagyok, csinálom a dolgomat. Az a szórakozásom, hogy kimegyek és játszom a kutyával. Az meg nem nevezhető művelődésnek.

A szomszédokkal tartom a kapcsolatot. A barátnőm elment Németországba, ott is ragadt. A nagybátyámon kívül nincs is más, akivel tartom a kapcsolatot. Hivatalba csak akkor megyek, mikor fölveszem a segélyt.

Munkakeresésben próbáltam segítséget kérni, sok embert kérdeztem, de az az igazság, hogy mindenki el van foglalva a kis saját biztonságával. Itt a környéken sokan nem dolgoznak, 50-60 %-a biztos nem. A munka azért is fontos, mert agyilag elsatnyulok itthon, mert hát a kommunikációra szükség van. Meg hát azért az embernek az önbecsülése, hogy a munka ugyanúgy hozzátartozna a mindennapjaihoz. Én 22-23 évet dolgoztam eddig, de nem voltam bejelentve. Volt tápboltunk is, jó 10-15 évig üzemelt, az árubeszerzéstől kezdve mindent csináltam.

Gőzöm sincs hányszor voltam eddig munkanélküli. Most két éve tart a munkanélküliségem. Munkát nem találok, mert nincs! Lehetne, hogy fogom és telefonálgatok, de nem tehetem meg! Vagy elmegyek autóval, ahhoz szintén pénzre lenne szükség. Vagy az internetet böngészni nap, mint nap, ami szintén nincs.

A munkanélküliség nekem azt jelenti, hogy az ember minden nap azon aggódik, hogy csak valami közbe ne jöjjön, a bojler, a hűtő, a mosógép be ne dögöljön. Hogy nehogy olyan beteg legyek, hogy ne adj Isten gyógyszert kelljen szednem.

Apró dolgoknak próbálok meg örülni, mert kénytelen vagyok azzal megelégedni, például olyan hogy hordóba csináltam eper ültetvényt, és nagyon szép termést hozott. Ha kivirágzik a fa, annak is örülök. Ilyenek. Aztán hol sikerül, hol nem. Nagyon nagy dolgoknak nem tudok örülni, mert nem nagyon történnek nagyon nagy dolgok. Ma Magyarországon negatívak az emberek iszonyatosan. Én próbálok nem az lenni, próbálok állandóan nem arról beszélni, hogy nincs, mért nincs, mert változtatni per pillanat nem tudok rajta. Ha az ember minden másodpercében arra gondol, abba beleroppan.

Hogy az ellátási összeget lecsökkentették, hát ezzel kapcsolatban az üzenetem, hogy egyszer próbálná meg valaki, aki ezt a törvényt megalkotta, csak egy hónapot próbálna ki, hogy 22800-ból mire futja neki. És akkor még az élelmezést, ruházkodást nem veszem, csak sima megélhetést. Hogy tudná megvalósítani, arra lennék kíváncsi. Az az 1-2 ezer forint is sokat számított. Ez a pénz a fűtésemből hiányzik, meg az élelmezésből.

Az Önkormányzattól tudtam meg, hogy változik szociális törvény. Először szájból szájba úton, utána az Önkormányzattól. Nem mondom ki, mi volt az első gondolatom. Jesszusom! Még ez is! Miből faragjunk még le? Sokan vannak itt szociális segélyen! Igyekszenek bejutni a közmunkára, de volt, aki tudomásom szerint nem fogadta el… ugye az ember önbecsülése. Állam bácsi azt mondja, hogy az embereket vissza kell szoktatni a munkába. Csakhogy az emberek el is szoknak a munkától, mind szellemileg, mind fizikailag. És utána sokkal nehezebb. A munka nemesít, mondják ugyebár. Viszont az a munka nem nemesít, ahol az ember 6 órára segédmunkás… Majdnem egy teljes munkaidő, nevetséges hogy erre 35 ezer forintot kap az ember. A munkaügyi központba' szabályosan kinevetnek, amikor rákérdezek, a munkalehetőségre. „Ezt most komolyan tetszik kérdezni?”- és nevet.

Keresés