56 éves nő, Baranya, N

Kereskedelmi iskolába végeztem, bolti eladóként. Szakközépiskolában 2 osztályt végeztem el, érettségim nem lett. 16 éve vagyok munkanélküli. Amíg nem lettem munkanélküli, addig jó világ volt, utána aztán ennyi lett. Elváltam.

56 éves nő, Baranya, N'79-ben költöztünk ebbe a házba. Van vezetékes víz, fürdőszoba, wc, hűtő, automata mosógép, porszívó, TV, számítógép, fagyasztóláda. Autó most nincs. Fával fűtünk. Eddig nem kellett eladni semmit, ki se kapcsoltak semmit, de a lakáskörülményekkel semennyire nem vagyok elégedett, tatarozni kéne.

Három gyereket befogadtam, ezen kívül vannak az édes unokáim, összesen így van tíz. A legnagyobb 16 éves, a legkisebb 3 hónapos. A családsegítővel nincs kapcsolatom, amíg ide nem kerültek a gyerekek, addig zaklattak, minden nap szinte, azóta senki meg nem kérdezte, mi van a gyerekekkel. Hogy a gyerekek tanuljanak, mindenképpen fontosnak tartom. Van egy élettársam, itt az édesanyja velünk, meg a 3 gyerek, meg az unokák. Sokszor tizenöten - tizenhatan ülünk az asztalhoz. Hatan lakunk egy házban, meg az alsó részben a fiamék négyen.

Egy hónapban a bevételünk az én 22.800 Ft-os járadékom, meg a gyerekek 52.000 Ft-os járadéka. Alkalmi munkám nincs. Gyűjtögetni szoktam, saját célra. Hűtőládába, teának például hársfa, kamilla, ezt igen. Itthon kertet művelünk, baromfit tartunk, megtermeljük azt, ami picire szükségünk van.

A havi fix kiadás 100.000 forint, de a kajapénz nincs beleszámítva. Már volt, hogy nem tudtuk befizetni a számlát, ez most volt, 2 hónapja. Hatvannégy a tartozásunk. Eddig nem kapcsoltak ki semmit, se TV-t, se villanyt. Azért arra figyelünk. Minden nap főzünk meleg ételt. Ma tejfölös-sajtos tészta volt, tegnap vese, tört krumpli. Minden nap főzök, muszáj, a gyerekek miatt is! A gyerekek be vannak fizetve az iskolába, a nagy nincsen, őneki csomagolok minden nap. A ruhákat hol itt, hol ott szerzem be. Nem használt ruhákat. Jön havonta egy busz, általába' járadék után jön, és akkor ebből vásároltam, karácsonyi ajándékokat, mindenkinek ruhát, ezt-azt.

Az elmúlt 5-6 évben biztosan romlott az anyagi helyzetünk. Már nincs kis kirándulás, kis szórakozás, mit tudom én, valamikor eljártunk moziba, ezek elmúltak. De van a TV, meg hát sok-sok csatorna, azért azon pótoljuk. Meg már megöregedtünk, és nem is kívánkozunk.

Rokonok nincsenek itt a faluban, barátok azok igen. Településen kívül vannak rokonok, találkozunk, de ritkán. Talán évente, kétévente. A faluból akkor megyek el, mikor jelentkezni kell menni (a munkaügyi hivatalba). Meg, ha egy olyan nagybevásárlást csinálok, akkor azér', a TESCO-ba. Oda nem megy busz közvetlenül, fogadunk autó, és akkor fizetjük a fuvart, az olyan 3 ezer forint. Megyek még az iskolába szülői értekezletre, nyílt napra; a polgármesteri hivatalba, ha olyan gond van, a közösségi házba oda nem járok.

Kiben bízom? A családomba' maximálisan, a távoli rokonokkal szeretjük egymást. Szomszéd nincs, akiben bíznék, a faluban vannak jó barátok. Templomba nem járunk, nem vagyunk hívők. A helyi hivatalnokokban semennyire, a politikusokba sem, már senkibe, mert egyik viszi a másikat! Már az államba' sem.
'73-tól '96-ig van munkaviszonyom. Mielőtt munkanélküli lettem, folyamatosan dolgoztam, azóta szociális támogatáson élek. Akkor lettem munkanélküli, mikor kiadták a boltokat, azt is kivették, amelyikben dolgoztam. Mióta munkanélküli lettem, változott sok minden, de hát mit tudunk tenni?! Ez volt. Ez lett. De a családomnak fontos vagyok. Az utóbbi években kerestem munkát, volt egy álláskeresői kiskönyv is, de sehol. Voltam például a kórháznál takarítónak, voltam boltba', mer a szakmám bolti eladó, boltvezetőként dolgoztam '82-től '96-ig, most még végül is hát eladóként is mentem volna, de hát ennyi. Amikor a fiatalokat nem veszik föl, akkor engem fölvesznek? Ennyi idős korba'! A környéken sincs semmi. Mikor a 18-20 éves gyerek, csinos kis fiatal lány nem tud elhelyezkedni, akkor engem fölvennének? Őszintén!

Itt a faluban talán 10-12 fő, akinek állandó munkahelye van. Talán még annyi sincs. Abban hogy ide jutottunk, nem énnekem van felelősségem, biztos! A kormánynak. Csődbe juttatták az országot!

Ha a környéken lenne rá lehetőség, a szakmámba elmennék dolgozni. Vagy mit tudom én, takarítónőnek, vagy óvodába, mer' el tudnám azt is látni, de hát azér' nem úgy működik. Mer nincs. A munkanélküliség nyomorúság, szegénység. Nem sok mindennek örülök. Az hogy van meleg vizünk, van minden nap, amit megfőzzek, meg amit megtermeltünk, ennek örülök.

Hogy csökkentették az ellátást, erre inkább nem mondok semmit. A kevésből is kevesebbet csináltak? Hát ez normális? Mikor először meghallottam, azt gondoltam, most abból a kevésből is elvesznek? Ha én tök egyedül lennék, 22.800 Ft-ból fizessek villanyt, akkor má' TV-m nem lenne, nem lenne mikróm, nem lenne már semmim. Talán villanyom se. Hogy lehet abból megélni? Tüzelőre, áramra eleve már nem futja nekünk ebből, az étel javát mondjuk megtermeltük, a fürdővizet benne hagyjuk a kádban, és azzal leöntjük a WC-t, spórolunk meg ilyen dolgokkal.

A munkaügyi kirendeltségre rendszeresen megyek jelentkezni. Egyszer valamikor, jó 8 évvel ezelőtt talán ajánlottak a varrodába, de mikor ajánlották, egy hónap múlva megszűnt a varroda. Ennyi volt.

A mostani életemmel semennyire nem vagyok elégedett, szeretnék lakást felújítani, sok mindent. Semmit sem tehetek. Változtasson az állam bácsi egy kicsit mindenen. Annak kéne változni. Úgy, hogy hozza helyre ezt az országot, amit tönkretettek. A fiatalok is otthon ülnek a fenekükön, mert egyszerűen nincs mit tenni. Hova menjenek? Há' most jó, sok közmunkás volt, de szedi a szemetet, havat lapátoltak, ebből áll az élet. És ez se egy horribilis összeg. Mondjuk jó, mert akinek nincs más, azért nem huszonkettőt kap, hanem negyven nem tudom mennyit. Az előnye, hogy több pénzt kap, a hátránya, hogy ki van téve mindennek.
Keresés
A kutatásról készült kisfilm A Pro Cserehát egyesület által végzett, ˝A szociális segély csökkentésének hatásai a vidéki Magyarországon, 2012 - interdiszciplináris dokumentáció˝ című kutatás keretében készült kisfilm.
Megjelent a kutatás kétnyelvű kiadványa. Kapható az Írók Boltjában (Budapest, VI. Andrássy út 45.) és a CEU Könyvesboltjában (Budapest, V. Zrínyi utca 12.)