Polgármester, Borsod, B

Miskolcnak a közelsége határozta meg mindig is a településnek az életét. Egyrészt, mint felvevő piac jelentkezett itt a megtermelt állati termékek, illetve növényi termékek értékesítésében. Később ugye a vasgyárnak a működése, Miskolcnak a virágzása nagyon sok munkahelyet adott az itt lakóknak. Sajnos, ahogy ez megszűnt, ez ugyanúgy érezhető volt a településen is, tehát akkor ugrott meg a munkanélküliek száma jelentősen. Bár most is a legtöbb ember az Miskolcra jár dolgozni. Ez most már átalakult. Inkább a kereskedelem és a szolgáltatóipar területén dolgoznak. A Bosch és a tiszaújvárosi Jabilba is járnak. A Jabilba van egy dolgozói buszjárat, ami összegyűjti az embereket. A Boschba mondjuk könnyebb bejutni. A buszközlekedés az aránylag az jó. Vannak olyanok, akik a munkahelyi adottságaiból adódóan dolgoznak különböző helyeken, tehát útépítő cégnél, vagy fuvarozó cégnél. Olyanunk is van több területen talált lehetőséget. De a legnagyobb rész az itt a környékbeli.

Polgármester, Borsod, BItt helyben elsősorban mezőgazdasági vállalkozások vannak, akik munkalehetőséget biztosítanak. Illetve itt található még a Lidl csoportnak az irodája. Ami egy nagyobb létszámot jelent. Egy borászat. Egy pálinkafőző van, ahol dolgoznak. Aránylag sok az őstermelőnk (kb. 30 - 40 fő). Virággal, koszorúkészítéssel, zöldségtermesztéssel foglalkoznak. Hát itt 8 – 10 fő az, aki egy olyan területen tud munkát vállalni. Illetve hát sok mindenkinek van még mezőgazdasági területe itt. Önállóan is próbálnak ezen gazdálkodni.

De hát el kell mondani, hogy jelen pillanatban az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató a településen. Ugye itt 32 - 33 fő állandó alkalmazottunk van. És 60 - 70 fő akik egyidőben a közmunkaprogramban részt vesznek. Idén 140 főt tudtunk már foglalkoztatni. Egyszerre, egy időben olyan 60 - 70 van munkán.

Akik tartósan nem kapnak munkát, azoknak az utóbbi egy évben megnőtt számuk 150-re. Ha mi nem biztosítunk nekik lehetőséget, akkor nagy részüknek már senki más nem fog. És ugye amennyiben 1 hónap munkaviszonyt nem tudnak felmutatni egy évben, akkor a következő évben minden szociális juttatástól elesnek. Van önkéntes közmunka programra is lehetőség. Mi mint a Start közmunka programra, mint a Munkaügyi Központ által biztosított programokban elég jól szerepeltünk az elmúlt években, tehát aki szeretett volna dolgozni, az tudott is dolgozni nálunk.

Most idén már sikerült megoldani azt, hogy a hosszú távú foglalkoztatásokat jelentsen, tehát akár 6 hónapig is, folyamatosan dolgozni tudtak. Ezen kívül még az önkormányzat létrehozott februárban egy non profit kft-t, akinek többek között szintén ez is a feladata, hogy munkahelyeket teremtsenek. Úgy oldjuk meg, hogy azokat, az egyéb pályázatokat, a pályázatokon elnyert kivitelezési munkákat, amit meg tudunk oldani házilag, azt ez a cég végzi el és ahhoz pedig helyi munkanélkülieket alkalmaz. Jelen pillanatban a patak meder építésénél az így elnyert pályázatnál átlagban 5 – 10 fő közötti munkanélküli dolgozik tavasz óta.

Elég messziről kellett indulnunk két évvel ezelőtt. Akkor még a közmunkaprogramnak sem megbecsülése, sem valós ellenőrzése, sem egy elfogadott formája nem volt. Tehát ezt teljesen újjá kellett itt építenünk. Teljesen új formában szerveztük át ezt a közfoglalkoztatást. Azokat a szankciókat, amiket alkalmazhattunk egy-egy esetben, eszközök megrongálása, ittasság, meg nem jelenés a munkahelyen, tehát azokat alkalmaztunk is néhány esetben. Egy-két alkalom után megértették, hogy ha ezt következetesen csináljuk, akkor előbb utóbb mindenkire sort kerítek. Ugye nagyon sokan korábban meg is tagadták a közmunkaprogramban való részvételt. Itt is alkalmaztuk azt a lehetőséget, hogy amennyiben ő nem vállalta, hogy a közmunkaprogramban részt vegyen, akkor elesett a következő időszak szociális támogatásaitól. Tavalyi évben már azt tapasztaltuk, hogy az úgymond kötelező 1 hónapot, mindenki a tudásához képest letudta. Nagyon kevesen voltak, akik az egy hónap után maradtak, és végig csinálták a három hónapot. De azt mondom, hogy azt az 1 hónapot azért igyekezett úgy csinálni, hogy ne legyen belőle problémája, hogy később az FHT kapja. Na, most az idei évben ez már átalakult. Idei évben azok az emberek, akik átélték, túlélték azt az egy hónapot, vagy túlélték most már biztos, hogy maradtak 3 hónapig. Tehát nagyon-nagyon kevés szám volt idén, aki 1 hónap után felmondta a munkát. 2 – 3 emberről van szó. A 130 néhány valahányból.

Vannak, akiket nem tudunk rávenni, hogy jelentkezzen a Munkaügyi Központhoz. Nem feltétlenül alkoholizálnak. Inkább megszokták. Azt az életformát élik. A minimum életformát élik. És azon kívül semmi többet nem tesznek meg. Ez kb.6 család a 750-ből.

Az hogy az emberek huzamosan csak azért kapjanak ellátást, mert vannak, és nem dolgoznak semmit, ezt nyilván nem lehet fent tartani. Gazdasági szempontból sem. Egyéb oldalról sem indokolt. Viszont, ha nem tudunk munkahelyet teremteni, akkor nem tudjuk elvárni azt, hogy ő dolgozzon. Mert nem lehet. Tehát segítenünk kell az oktatásban is. Nagyon sokszor tehát most is vannak erre lépéseink, ingyenes oktatásokat tudjunk biztosítani. Mezőgazdasági képzést. Esetleg nyolc osztály elvégzését, akinek kell. Vannak ilyen programjaink.

Ez (ti. foglalkoztatást helyettesítő támogatás) már akkor is kevés összeg volt önmagában is, a 28000 Ft is, ha most két-három-négy-öt ezer forintot csökkentünk, az már igazi nagy romlást nem jelent. Tehát nyilván jelent romlást is, nyilván minden forint számít, az árak emelkednek, a rezsi költségek. A boltban való vásárlásnál mindannyian érezzük, de maga ez az összeg ez én azt mondom, már arra is éppen hogy elég, hogy túléljék a hónapokat.

120 – 25 gyerek van összesen most az óvodában, iskolában nálunk tanulnak. Főleg az óvodában érezhető az, hogy nagyon sokszor reggel a gyerek úgy jön, hogy éhes. Tehát be kellett azt vezetnünk, hogy a 10 órai előtt már reggel valamilyen kis kekszet, vagy egy kis pirítóst, vagy bármit tudjunk nekik adni, mert reggel fél nyolctól fél 10-ig azt kérdezgette másodpercenként, hogy mikor lehet már enni. Látszik rajta, hogy éhes. Ez nem függ attól, hogy roma család vagy nem roma család, az a lényeg, hogy szegény.
Keresés
A kutatásról készült kisfilm A Pro Cserehát egyesület által végzett, ˝A szociális segély csökkentésének hatásai a vidéki Magyarországon, 2012 - interdiszciplináris dokumentáció˝ című kutatás keretében készült kisfilm.
Megjelent a kutatás kétnyelvű kiadványa. Kapható az Írók Boltjában (Budapest, VI. Andrássy út 45.) és a CEU Könyvesboltjában (Budapest, V. Zrínyi utca 12.)