Gosztonyi Géza
Igazgató, Budapest szociális forrásközpont
Mindenekelőtt azt juttatta eszembe kutatásról megjelent kötet hogy a társadalmi valóság számtalan formában észlelhető, élhető, átélhető és bemutatható. A nem-kívánatos, nem-szeretem, nem-hihetem-hogy-ilyen-van valóságok leírásának, visszajelzésének (a kényszerű vissza-nem-jelzéseknek) sok formáját megéltem már. Minden fontossági sorrend nélkül, most épp ezek jutnak eszembe:
- A hatvanas években az amatőr színházak „beszélt nyelve” volt szem- és fülnyitogató számomra. Mostanában a kaposvári főiskolások előadásai vagy Pintér Béla darabjai adnak bizonyságot arról, hogy a rettenetes valóságot is ki lehet és ki is kell mondani…
- Más évtizedben a BBS filmjei és a dokufilmes generáció hozott lázba engem is, másokat is. Napjaink politizáló (és fontos!) rövidfilm-fesztiváljai egyikének sincs ekkora társadalmi hatása.
- Aztán a „beszélt nyelv” a szociográfia lett: rongyosra lapoztuk a Magyarország felfedezése sorozat darabjait.
- No és ne felejtkezzünk el Ratkó József vagy Bari Károly vers-tudósításairól se. Ebben a műfajban ma leginkább a slam-poetryt tudnám ajánlani, a felkapott közéleti költők mellett.
- Nagy esélyt láttam a rapperek ütem-zenéjében, de itthon megmaradt lényegében szórakoztató műfajnak.
- S most itt fexik előttem két kötet (… igen, pontosan úgy, keresztben, mint az „x”):
- A szociális segély csökkentésének hatásai a vidéki Magyarországon (Pro Cserehát Egyesület, Bp., 2013)
- Távolodó világaink – A cigány-magyar együttélés változatai (Cigány Néprajzi Tanulmányok sorozat 16., Magyar Néprajzi Társaság, Bp., 2013.)
Aki mindkettőt végigolvassa, közel azonos „üzenetet” olvashat ki belőlük:
- Az elsőből egy „megfagyott” társadalmi szegmensről,
- A másodikban a cigányok és a magyarok, mára már egymástól eltávolodott valóságairól.
Bár az első kötet a borító behavazott, fagyott téli tájával „üzen”, ugyanakkor mégis csak ott van a címlapon a vidám színű pillangó, ami bennem legalább kétféle értelmezést indít el: a rossz hírt elviselhetővé tevő, klasszikus „vörös farok” típusú befejezés előérzetét; illetve a borító mozdulatlanul szürke táját és a címmel elválasztott felső (társadalmi) régiókat, ahol az ott repdeső lepke mintegy képben jeleníti meg az egymástól drámaian eltávolodott világokat.
A vaskos második kötet borítóján az úri Magyarország tisztviselőinek bazseválnak cigányzenészek, 1940-beli, barna-fehér mosolyukkal. A képválasztás itt is jó, mert egyértelműen láttatja a párhuzamos világokat, csak azt az eufemizáló címet tudnám feledni…
Első gondolatom azonban nem a borító elemzéseként indult, ezért egy kérdéssel folytatom ott, ahol az imént abbahagytam:A vaskos második kötet borítóján az úri Magyarország tisztviselőinek bazseválnak cigányzenészek, 1940-beli, barna-fehér mosolyukkal. A képválasztás itt is jó, mert egyértelműen láttatja a párhuzamos világokat, csak azt az eufemizáló címet tudnám feledni…
- Vajon beérkeztünk az interdiszciplináris elemzések és üzenetek korába? Úgy látom, igen, s ezt e trendet csak üdvözölni tudom!
Keresés