Els de Groen
A Világ Művészei "Khetanes" kezdeményezésének alapítója (www.khetanes.org) író, költő, újságíró az Európai Parlament volt tagja
A mamám mesélte, hogy annak idején nem minden osztálytársa szülei tudtak cipőt venni a gyermeküknek. Ezért néhányan mezítláb kényszerültek iskolába járni. Ez az 1930-az évek Hollandiájában történt, a nagy válság idején. Napjainkban Európát ismét válság sújtja. Mennyire civilizált is kontinensünk – az összes egyenlőségről és alapvető jogokról szóló kartájával és irányelvével – hogy ismét vannak, akik mezítláb járnak, lisztet és zsírt esznek, és a többiek alamizsnáján tengődnek. A magyarországi Pillangó Fejlesztés kutatási jelentését (‘A szociális segély csökkentésének hatásai a vidéki Magyarországon 2012-ben’) olvasva, ez a kérdés ragadott meg leginkább.
Senki sem tud havi 22800 Ft (kb. 80 EUR) segélyből megélni. Ehelyett érdemes inkább az ellenkezőjére: az elpusztulás esélyeire összpontosítani. Télen könnyebb meghalni, mint nyáron, amikor erdőn-mezőn gyümölcs terem, és az idő is jó.
Sokkal fontosabb kérdés azonban az új magyar Közfoglalkoztatási Törvény. Ez ugyanis a közmunka létével kapcsolatos bizonytalanságnak és a helyi és térségi hatóságok önkényének teszi ki a segélyezetteket, mivel ezek döntenek közmunka biztosításáról…, vagy éppen az ellenkezőjéről. Ez a törvény avatja a polgármestereket és más hivatalnokokat ‘bírákká’, akik a szociális segély további folyósításáról vagy megszüntetéséről ítélkezhetnek. Ha az utóbbi döntés születik, a tartós munkanélküliek egy csapásra nem kívánatos nyomorultakká alacsonyodnak.
Az emberiség nem dönthet mások jó vagy rossz sorsáról, egy dolgot azonban tehet: biztosíthat egyenlő esélyt mindenkinek. Ismerjük az önbecsülés fontosságát és azt, milyen szörnyű eredménye lett az apartheidnek, az első és másodosztályú polgárok, a felsőbbrendű és az alsóbbrendű ember megkülönböztetésének.
Ma ismét válság súlyt minket, de ez már nem az 1930-as évek válsága. Lassan de biztosan közelítünk a középkor felé …
Keresés